Elveszett a lakáskulcsom... A kis lurkó elrakta.

Találtunk már kulcsokat megdöbbentő helyeken, de vajon most hova rejthette el.

Anya, mint a szélvész, szobáról konyhára, konyháról nappalira jár. Több "Nahát! Ez még megvan?!" és "Ezt mióta kerestem!" pillanat, valamint néhány száraz ropi után támad a gondolat: biztosan kidobta.

Rajtolás a kuka felé, pár morgás közepette szemét átkutat, semmi. Tegnap vitte le Apa a szemetet!

Versenyfutás a konténerig, néhány átgondolt fintor után Anya nekilódul, majd a konténer darabokban hever.

Saját kidobott szemetének ritkán örül így az ember, pláne néhány "Megvaaaan! Megtaláltam!" kiáltás közepette.

Zsákra vetődés.

Sebészi pontossággal feltépve hever az aszfalton, majd a kétségbeesés nő, a remény csökken; kulcs sehol.

Közben a kedves guberáló szomszéd is odamosolyog. Annyit kérdez csak: "Kulcsot keresik?"

A kérdés önkéntelenül is felötlött: "Tényleg ennyire rosszul festek félig kilógva egy zsáknyi szemétből?"

Végül a szomszéd biztosított, ha megtalálja a kulcsot, visszaadja.

Nem volt kimondottan megnyugtató...

A többnapos áttúrt szemetünk és további fél óra keresés után a kulcs végül előkerült.

A szekrényben volt.

Egy táskában, ami nem is az enyém.