Elveszett a lakáskulcsom... A kis lurkó elrakta.
Találtunk már kulcsokat megdöbbentő helyeken, de vajon most hova rejthette el.
Anya, mint a szélvész, szobáról konyhára, konyháról nappalira jár. Több "Nahát! Ez még megvan?!" és "Ezt mióta kerestem!" pillanat, valamint néhány száraz ropi után támad a gondolat: biztosan kidobta.
Rajtolás a kuka felé, pár morgás közepette szemét átkutat, semmi. Tegnap vitte le Apa a szemetet!
Versenyfutás a konténerig, néhány átgondolt fintor után Anya nekilódul, majd a konténer darabokban hever.
Saját kidobott szemetének ritkán örül így az ember, pláne néhány "Megvaaaan! Megtaláltam!" kiáltás közepette.
Zsákra vetődés.
Sebészi pontossággal feltépve hever az aszfalton, majd a kétségbeesés nő, a remény csökken; kulcs sehol.
Közben a kedves guberáló szomszéd is odamosolyog. Annyit kérdez csak: "Kulcsot keresik?"
A kérdés önkéntelenül is felötlött: "Tényleg ennyire rosszul festek félig kilógva egy zsáknyi szemétből?"
Végül a szomszéd biztosított, ha megtalálja a kulcsot, visszaadja.
Nem volt kimondottan megnyugtató...
A többnapos áttúrt szemetünk és további fél óra keresés után a kulcs végül előkerült.
A szekrényben volt.
Egy táskában, ami nem is az enyém.